Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2013-06-19 01:06

Zalaszentgrót várja a Széchenyi Kör tagjait

|

Két évvel ezelőtt, a Szatmárnémetiben megtartott közgyűlés után Szalay Csaba, az előd Széchenyi Emlékmúzeum Baráti Körének alapító tagja felajánlotta, hogy szívesen lesz szervezője a következő közgyűlésnek. A meghívást Baracskai József, Zalaszentgrót polgármestere később, az Elnökség zalai látogatásán megerősítette.
Mire készül Zalaszentgrót, mire számíthatnak a közgyűlés résztvevői?

 

A fentiek szerint lett a gazdag történelmi múlttal rendelkező, alig hétezer lakosú zalai kisváros - a Batthyány család, majd a Károlyiak birtoka, ahol Deák Ferenc olvasókört, kaszinót, védegyletet alapított, amelynek országgyűlési követe volt, ahol Zrínyi Miklós is vendégeskedett, - Széchenyi István a szomszédos települések birtokosa volt - a soron következő közgyűlés gazdája.

Az ide érkezőket gazdag program várja: a pénteki érkezés után rövid városnézés, majd vacsorával egybekötött zenés ismerkedési est lesz.

A szombat délelőtti közgyűlés keretében Kintli Dóra zalaegerszegi diák felolvassa díjnyertes dolgozatát Széchenyi István zalai kapcsolatairól, majd Baracskai József országgyűlési képviselő, polgármester köszöntő szavai után kezdődik a Kör életében fontos közgyűlés. Napirend itt olvasható>>

Délután először Zalaszentlászlón a község lakóival közösen emléktáblát avatnak a falu egykori birtokosa, gróf Széchenyi István tiszteletére, ezután Keszthelyen rövid látogatást tesznek édesanyja családi birtokán, a Festetics kastélyban, Hévízen megkoszorúzzák Marton László Széchenyi-szobrát és az egykori birtokközponton, Szentgyörgyváron át térnek vissza Szentgrótra.

Este a város kulturális életéből láthatnak keresztmetszetet.

Vasárnap délelőtt a szomszédos kis falu: Tekenye középkori alapokra épült templomában Rossini: Ünnepi miséjét hallhatják a Zalaszentgróti Városi Kamarakórus előadásában, utána borkóstolón látja vendégül a résztvevőket a falu polgármestere, Tarsoly Róbert.

Ebéd után véget ér a közgyűlés hivatalos programja.

Szalay Csaba az érdeklődőknek további programokat is szervezett: vasárnap délután ingyen fürödhetnek a Szent Gróth Termálfürdőben, vagy Türje – sümegi kiránduláson vehetnek részt.

Hétfőn további Széchenyi-emlékhelyeket keresnek fel: először a 43 lakosú Sénye polgármestere fogadja a csoportot, majd Kehidán, a Deák-kúriában (amit Széchenyi István Ödön fia számára vásárolt meg a nehéz anyagi körülmények között élő Deák Ferenctől) Lázár István polgármester kalauzolja az érdeklődőket.

Érdekes színfolt lesz a kiváló akusztikájú, XIII. századi kallósdi kerek templomban Megtért Eszter szóló-ének előadása. A hétfői program a pakodi szőlőhegyen fejeződik be. Itt a résztvevők először megtekintik a kései leszármazott, Széchenyi Ágnes szőlőtőkéjét, majd harmonikaszó mellett zalai ételeket és borokat fogyaszthatnak.

A fakultatív program kedden a zalaegerszegi skanzen látogatásával fejeződik be.

„Zala szíve, a családi fészek” szeretettel várja az Országos Széchenyi Kör tagjait!

 

 

Sz.Cs.


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

egervolgyi 2013-06-20 15:58:37

Néhány gondolat Kovács Lajosról.

A Kovács Lajos név nem sokat, vagy semmit sem mond annak, aki nem mélyedt el a Széchenyi életműben. A "Napló" névjegyzékében 51 hivatkozás történik személyére. Nem kevés, de a több száz név között a "Kovács Lajos" nem feltűnő, tarthatjuk akár epizód szereplőnek. Pedig nem az, mert ha megismerjük kapcsolatát Széchenyivel, csodálkozhatunk, hogy miért ismeretlen előttünk.
E gondolat jutott eszembe, amikor olvasom, hogy Zalaszentgrót várja a Széchenyi Kör tagjait az idei közgyűlésre, változatos rendezvénnyel.
Kovács Lajos pedig úgy kapcsolódik, hogy két éve Szatmárnémeti adott otthont a közgyűlésnek remek és zsúfolt programmal. Kőszegremete mellett megtekintettük a Szatmári-béke emlékoszlopát, Petőfi és Ady szelleme által megszentelt helységeket és meglátogattuk a Széchenyi járta településeket.
De nem jutottunk el Kovács Lajos , a szatmárnémeti temetőben lévő sírhelyéhez!
Széchenyi elkötelezett híve, bizalmas munkatársa, a Tisza-szabályozási nagygyűlés jegyzője, miniszteri tanácsosa. Szoros barátságban és munkakapcsolatban állt Tasner Antallal és Clark Ádámmal.
A Szatmár megyei Homokon született 1812-be, meghalt 1890-be Szatmárnémetiben, ahol is díszsírhelyet kapott. Szatmárnémeti díszpolgára már 1847-től.
"Nyughelyét a Szamos parti katolikus temetőben a Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítvány aktivistái felkutatták, és ott vasúti sínből készült emlékhelyet alakítottak ki 2007-be." írja Horváth Lajos a Sínek Világa c. folyóirat 2010/3. számában.
Érdemes megismerni Kovács Lajos munkásságát, mert rajta keresztül közelebb kerülhetünk Széchenyi világához is.
Ajánlott olvasmány: Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve, 1846-48.

A zalaszentgróti közgyűlés résztvevőinek élményekben gazdag napokat kívánok.

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök