|
Mindig azt tapasztalom, hogy Széchenyi Istvánnak bármely könyvét, írását újra olvasva rendszerint új dolgokat fedezhetek fel: betegségeiről, szerelmeiről, gondolatairól. Naplóját sokadjára tanulmányozva humorérzéke tűnt fel.
A Naplót lapozgatni voltaképpen olyan, mint egy szemtanúval beszélgetni, hiszen az összes személyes vagy nemzetépítő gondolatot írásos formában először itt rögzített. Ha a 19. századi ifjak naplóírásra adták fejüket, főképp érdekes és humoros dolgok lejegyzését tűzték ki célul. Grófunk humora egyszerre volt leplezetlen és spontán, amely egészséges fanyarsággal párosult. Leírja például, hogy 1814 valamely napján rendkívül rossz hangulata miatt már a töltött pisztolyért akart nyúlni, de egy ebédre szóló meghívót talált asztalán valamely főrangú elöljáróhoz. Hálát ad Istennek, hogy a szakács pár nappal meghosszabította életét. 1818-ban, chioszi utazása során viharba kerültek hajójával, és hosszas sodródás, kellemetlen hideg órák után jutottak csak partra. A vámosokat fellökte, és mint írta gyalog galoppban szaladt a fogadóig, ahol tüzet rakatott és megszárítkozva nyugovóra tért. Többször esett ki az ágyból éjjel, de mindig kacagott, amikor alaposan megütötte magát: Szerencsére nem vízbe esett! Nem hajón hánykolódik!
Ironikus elemeket szintén használt olykor.
Ugyanezen úton gázfejlesztő gépet akart vinni Magyarországra, noha tudta, amennyiben felfedezik a vámnál, felakasztják. Tragikus dolog lett volna annyi hős mellett neki egy gázfejlesztő gépért meghalnia! – Jegyzi fel.
A Napló számos hasonló bejegyzést tartalmaz az ifjú kapitányról. Később, politikai pályája alatt leginkább ábrándok, remények és csalódások viaskodását láthatjuk, egészen Döblingbe kerüléséig.
Idegösszeomlása több évig elszigetelte a külvilágtól. Ahogy egészsége lassan helyreállt, visszatért életkedve és ezzel humorérzéke is. Kecskeméthy Aurél valamint Falk Miska írták le részletesebben élete utolsó időszakát. Akkoriban tanult meg Széchenyi István valóban jól sakkozni, partnerekben pedig nem volt hiány. Falk műve közöl egy mulatságos esetet: A döblingi remete éppen egyik „apródjával” játszott, aki bús szemmel nézett minden leütött bábú után, ami a beszámoló szerint úgy megnevetette őt, hogy könnyek csorogtak végig szakállán. Időközben rendelt magának sapkát, hogy meg ne fázzon esténként, de ne is legyen túlságosan melege. Fejfedőjét tréfásan "bolond sipkának" nevezte. Csákányán, azaz furulyáján gyakran játszott mulatásra való muzsikákat, kedvence a „Csípd meg, bogár!” című volt. Aki ismeri, tudja, hogy ebben a nótában rengeteg vidám hang, trillázás található.
Széchenyi István humora mindenkinek például szolgálhat, hiszen a nevetés és jókedv megédesíti, meghosszabbítja életünk napjait.
Zilahi Zoltán
|