http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2017-02-27 13:38

Balatonfüreden alapították gróf Széchenyi István Vándordíjat

|

Balatonfüreden alapították gróf Széchenyi István Vándordíjat Kezdetben a Széchenyit ábrázoló érmeket, plaketteket gyűjtöttem, ami később kiegészült azokkal a numizmatikai tárgyakkal is, melyek Széchenyi nevét „használták”, vagy tevékenységéhez kötődő ábrázolásokat hordoztak.
(Iskola jelvény, eseményekhez kötődő emlékkiadványok.)

 Ezek a „melléktermékek” kötődésükkel, változatosságukkal tették színessé a gyűjteményt. Egy ilyen melléktermék volt a gyűjteményben a vándordíj. A rajta lévő évszám miatt nem tudtam pontosan meghatározni, helyére tenni mindaddig, amíg a balatonfüredi Városi Könyvtár igazgatónője, Sárköziné Sárovits Hajnalka meg nem küldte a balatonfüredi 1941-es Széchenyi emlékünnepségek kiadványának másolatát. (Gáspárdy Aladár: Gróf Széchenyi István jubileumi ünnepségek Balatonfüreden, 1941. – Balaton Szövetség kiadása, Veszprém, 1942.) Ezúton köszönöm segítségét.

Az ünnepség rendezvényei:

Augusztus 31. – Andrássy Kurta János: Gróf Széchenyi István szobrának felavatása. A szobrot dr. Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter ajándékozta Balatonfüred városának.

Szeptember 3. – A Tenisz Klub Széchenyi-estélyt rendez.

Szeptember 4. – A Kisfaludy Társaság Széchenyi-emlékülést tart.

Szeptember 8. – A Magyar Vitorlás és Yacht Szövetség szeptember 8-án emlékülést tart a balatonfüredi KMYC klubban. (Ez a kapcsolódási pont az érem és a város között.) Dr. Ugron Gábor ünnepi beszédét a következő szavakkal zárta: „…Ezért gondolunk mi magyar vitorlázók különös kegyelettel gróf Széchenyi Istvánra. Emlékét vándordíj alapításával fogjuk megörökíteni a 150 éves évforduló alkalmából”.

Így már egyértelmű az érem maghatározása az 1942-es évszámmal. A Vándordíj alapítása 1941. szeptember 8, de az első verseny szervezése és lebonyolítása csak 1942-ben vált lehetségessé. Viszont a verseny megtörténtére nem találtam adatot, ezért tovább kutakodtam a vitorlásverseny oldalakon.


A Kékszalag versenyeknél találtam támpontot kérdésemre. A Kékszalag verseny első lebonyolítására 1934-ben került sor. Ettől kezdve kétévenként rendezik a versenyt, így 1942-ben is sikeresen zajlott a futam.


1942-ben a Széchenyi Vándordíj verseny biztosan elmaradt, mert sehol nem találtam utalást a futam megrendezésére. Az adatok híján, arra a következtetésre jutottam, hogy az érem kivitelezése megtörtént, de a szeptemberi késői időpont és a háborús állapotok miatt már nem volt lehetőség az emlékverseny lebonyolítására. A háború után pedig feledésbe merült.


Az érmen szereplő dátumok - 1867–1942 és a feliratok szerint – KIRÁLYI MAGYAR YACHT CLUB – Balatonfüreden szerveződött, Balaton-Füredi Yacht Egylet név alatt.
Ez évben ünnepelheti alapításának 150. évfordulóját, azzal, hogy most valóban lebonyolítja az 1942-ben elmaradt emlékfutamot. Talán az érmet is érdemes lenne után veretni, különleges szépsége, esztétikai értéke és az emlékezés miatt.

Egervölgyi Dezső
Fotó: dr. Kőváry György