Hús Zoltán festőművész új Széchenyi képe

Érdekes, hogy a Széchenyi ikonográfia időszakos áttekintése, összefoglalása többször megtörtént. Ezek közül is kiemelkednek: Vayer Lajosnak az 1941-es összefoglalója („Széchenyi képei”), mely csatlakozott az 1941-es évforduló impozáns sorozatához. A másik összeállítás Rózsa György kiváló munkája. Ez a tanulmány 1991-ben jelent meg, Széchenyi születésének 200 éves évfordulójára „Széchenyi ikonográfia” címen.

Ahogy időben távolodunk Széchenyi életművétől, nyilván csökken a születő alkotások száma, melyek megörökítik a legnagyobb magyar alakját. Tematikájában és technikájában is egyre nehezebb újszerű alkotásokat létrehozni. Ezért is örültem egy új Széchenyi-kép felfedezésének egy szekszárdi kiállításon, melyet sikerült is megszereznem (lásd kép).

Széchenyi Istvánnak e képét Hús Zoltán festőművész alkotta. A művész 1949. november 27-én született Budapesten. Édesanyja Nagybányáról származott, a család szegény idős festőktől vásárolt képeket. A festő önéletrajzában leírja, hogy néha belefestett ezekbe. A másik érintkezési felülete, mely a festészet felé vezette, az újpesti öböl volt Budapesten, ahol a Duna parton játszó gyerekek az ott dolgozó festők képeit csodálhatták. Később a belvárosi Molnár utcába költözött a család, ahol kapcsolatba kerültek Korniss Dezsővel, kinek művészete, képi világa nagy hatással volt a fiatal Hús Zoltán ébredező világlátására.

Felvételt nyert a Képzőművészeti Gimnáziumba, ahol már tudatosan festőnek készült és tanulmányozta a régi mestereket. 1968-ban végez a Képző és Iparművészeti Gimnáziumban. Ekkor Prágába látogat, hogy megtekintse Paul Klee kiállítását, bár a belpolitikai helyzet Csehszlovákiában ekkor feszült. Hazajőve csatlakozik barátaihoz, kik a Szabadsajtó úton egy független és szabad kirakat-galériát szerveznek. Fél év után ez megszűnik, az akkori helyzet nem kedvez ezeknek, a törekvéseknek, melyek e kis galériát jellemezték. Hús Zoltán ekkor úgy dönt, hogy a festészet helyett a vallás felé fordul, és a Képzőművészeti Főiskola helyett 1972-1976 között teológiát kezd tanulni Esztergomban a Teológiai Főiskolán. Itt megtanul restaurálni és nagy hatással vannak rá a Keresztény Múzeum képzőművészeti kincsei. De úgy érzi, hogy a vallásos háttér miatt, valamint a Képzőművészeti Főiskola hiánya miatt neki nincs helye ebben az országban, ezért az Egyesült Államokba emigrál és Floridában telepszik le 1980-ban. Itt intenzíven dolgozik amit az is jelez, hogy 1992-ben már egyéni kiállítást rendez (Kay Biscayne), melyet már több amerikai nagyvárosban megismételnek. Hollywoodban és New Yorkban él. 1994-ben hazatelepül és jeles galériákban állít ki (Csók, Home, Vigadó, Nádor, Kempinski, Ferencvárosi, stb.). Párizsban a Romanet galériában láthatja a közönség a műveit. Ezen kívül festményei láthatók: Hollywood Art Center, La Solla, San Diego, Kaiser Villa, Bad Ischl Ausztria, Szép Művészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Xantus Múzeum Győr, stb.).

A művész az 1990-es évek közepén egy könyvesboltban meglátja Széchenyi műveit. Elmondja, hogy addig annyit tudott Széchenyi Istvánról, mint a magyar családok legtöbbje. Most beleolvas egy látott könyvbe és a hatása alá kerül - ahogy ő mondja -, ennek a „páratlan szellemnek”.

Ahogy nekem összefoglalta: „a harctéren hős, az országgyűlésben meggyőző szónok, a gazdaságban újító, a politikában bölcs vezető, magánéletét a közösségért mindig feláldozó ember volt”.

A közvélemény személyét összekapcsolja a Lánchíddal. A művész elhatározza, hogy megörökíti Széchenyi arcvonásait, úgy gondolta, hogy a Híd körvonalai lesznek a legméltóbban arra, hogy ezt az igen érdekes arcot keretbe foglalják. „Az arc szándékom szerint az energiát sugárzó szemekkel, a zseni szellemiségét türközi. A megfestésnél a lazúros módszer az erő mellett a gyengédségnek is hangot ad”- magyarázza a művész.

A kép kiválóan sikerült, gyűjteményem megbecsült darabja. Reményeim szerint a majdan elkészülő ikonográfia is így lesz ezzel.