Nehéz emlékezni a legnagyobb magyarra – a Hitel írójára – akkor, amikor Európa megőrült.
„Amely korok letépik a megváltót a keresztről, mindig az emberiséget szögezik a helyére.” Tormay Cecile
A könyvespolcon keresgélve Petronius: Satyricon című műve kerül a kezembe. Régen olvastam, most leülök és beleolvasok. Európa eljutott oda, ahol elkezdődött a római birodalom elpusztulása, lelki-szellemi-erkölcsi válsága, mely ledönti a római kultúrát.
Aztán eszembe jut Madách tragédiája, a római szín, ahol is Péter apostoli szózatot olvasom, majd a Falanszter jelenetet.
A Satyricon korrajz, a tragédia végig vezet az emberiség kultúráin. Talán tanulságul jelen korunknak. Visszatekintve a múlt történéseire ismétlik magukat. Virágzás, majd összeomlás, és megállapítható: az ember nem sokat lépett előre emberi tudatával, csak a technika haladt el mellette, melyet a paradicsomi almafáról leszedett almának köszönhet.
Civilizált lett a világ, szellemét az arany csengése vezérli. A kultúra visszavonult a skanzenek, múzeumok, könyvtárak falai közé, és ha valami rosszul sikerül, nem tudjuk kihez forduljunk; az okosok szerint pszichológushoz, a nagyszüleink szerint a teremtőhöz.
Öregapám ül a konyhaasztalnál, az ablakon át nézi a kert madarait, az előtte fekvő bibliájára könyökölve.
A természeti népek a természet törvényeit megismerve és betartva élhetik életüket szabadon. Természeti csapás nem ellenállást szül részükről, hanem alázattal viselkedve áldozatot mutatnak be a fensőbb erőknek.
Olvastam valahol, hogy a nemzet, a haza fogalmak csak a reformkor körül alakultak ki. Valóban?
De kérdem: akkor miért harcoltak a végvári- és egyéb hazát védő alakulatok? Zrínyi már hazáról, nemzetről beszélt Pázmány Péterrel. Zrínyi halála után, majdnem elveszett magyarság, de felállt és Rákóczi vezette hadak könnyítettek a nemzet a nép helyzetén. Akkor még nem volt nemzet?
Ha más nem is tartja össze a nemzetet, de a ragaszkodás a nyelvéhez igen, melyet a lelkében hord, mélyen a nemzet tudat alatt. Hiszen a Miatyánkot is csak magyar nyelven tudja elmondani.
Széchenyi István: „A magyarnak, hogy valami legyen Európában, egyedül magyarnak kell lennie: Ez dicső és nemes öröksége.”
Előkerestem azokat a régtől igaznak tűnő szavakat melyekben bízhatunk, ha megismernénk újra a mögöttes tartalmakat, melyek átsegítenek bennünket a nehézségeken: Isten, Haza, Család.
De próbáljunk erőt, hitet meríteni a régi nagyjainkból, mint: Zrínyi, Pázmány, Széchenyi, Arany, Vörösmarty, Petőfi, Madách műveiből. Összehasonlítva az európai irodalmi kultúrát a magyarországival nem vagyunk lemaradva szellemiségével. Csak a nyelvünk, az több mint európai.
Kass János grafikusművész készített a Tragédiához egy sorozatot. A római szín: egy feldőlt Bacchus kehelyből a mindent elöntő pestis ömlik, és járvány szerűen pusztít mindent maga körül. Döbbenetes a rajz, a lélek mélységéig hatol.
A „dicső és nemes” örökséget, hogy megtarthassuk, térjünk vissza a teremtőhöz, hogy általa lehessünk közel Széchenyihez, Zrínyihez és a többi nagy magyarhoz.
Nyelvében és hitében él-élhet a nemzet.
Zirc, 2024. április hó.
Egervölgyi Dezső
(Az ismert grafika alapján készült festmény ismeretlen festő alkotása.)
|