http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2018-01-04 10:57

Mi végett vagyunk a világon?

|

Elhangzott gróf Széchenyi István születésének 226-dik évfordulója alkalmából Bécsben a szülőháznál (Herren Gasse 5.) a Széchenyi Alapítvány elnökének Buday Miklós ünnepi beszédeként.
A koszorúzási ünnepséget a Bécsi Magyar Nagykövetség rendezte.
hirdetés

 

Tisztelt Követ Úr, Tisztelt Képviselő Úr, Tisztelt Széchenyi-tisztelő Barátaim, Tisztelt Jelenlévők!


Széchenyi nagysága éppen abban rejlik, hogy ő a munkálkodásának körét vagyis azt az időszakot, melyet szolgálatának kezdetétől annak beéréséig tart, évszázadokra, ha nem az örökkévalóságra tűzte ki.
Az évszázadokban, illetve az örökkévalóság univerzumában gondolkodó ember pedig emelkedett, és a rövidtávon jelentkező hátrányokat elviseli. Széchenyi így ír erről a Hitelben:
„Józan ész sohasem áldoz fel pillanatnyi vagy igen kis időre terjedő haszonért jövendő nagyobb és tartósabb hasznot. Inkább ideig-óráig a rövid nyomást a várható hosszabb kellem miatt békével tűri.”
A fentiek számomra azt jelentik, hogy életművével válaszol arra az alapkérdésre, hogy Mi végett vagyunk a világon?

E kérdésre minden korszak gondolkodói keresték a választ, és sokféle megközelítést ismerünk. Például:
A Biblia első könyvében – a Teremtés könyvében – ezt olvashatjuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.”
A katekizmus azt hirdeti: „Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, és ez által üdvözüljünk, vagyis a mennyországba jussunk.”
Tamási Áron Ábelje pedig így fogalmaz: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
Mindegyik válaszban sok igazság van, de érezzük, hogy egyik sem kielégítő.


Arról nincs tudomásom, hogy Széchenyi tételesen foglalkozott-e ezzel a kérdéssel, de életműve alapján azt állítom, hogy válaszolt rá.
Munkásságát elemezve találóbb választ adhatunk erre az alapkérdésre.
Feladatát így jellemzi 1831-ben Kiss Sámulnek írt levelében: „Ébreszteni, felingerelni életre hozni” amire oly nagy szüksége van a Magyarnak, ez minden törekvésem.”
„Ébreszteni …, felingerelni …, életre hozni …” – ez Széchenyi mottója is lehetne. Az önismeret bázisán a tapasztalataink és ismereteink birtokában ott és akkor ahol vagyunk (vagyis térben és időben) a szükségleteket felismerve elfoglaljuk a számunkra lehetséges pozíciót. Vagyis felismerni a szükségletet és kitölteni az űrt, elfoglalni a rendelkezésünkre álló teret.


Egy biológiai példával szeretném ezt érzékeltetni:
Olyasmi ez, ahogyan egy fa ágai nőnek és az kialakítja a lombozatát. Ahol az egyik levél már elfoglalta a helyét – kitöltötte a rendelkezésére álló helyet –, akkor oda a másik levél már nem nőhet.


Kitölteni az űrt! Ez a dolgunk! E végett vagyunk a világon. Széchenyi életműve alapján állíthatjuk, hogy saját példájával, hatalmas életművével válaszolt erre a kérdésre: Azért vagyunk a világon, hogy kitöltsük az űrt! Ez a törvény! Széchenyi nagyon érezte korát, a szükségleteket, az „űrt”, a hiányt, és munkásságával kitöltötte a rendelkezésére álló teret, irányt és lehetőségeket adott a kortársaknak és az utókornak. Ezt képviselte Széchenyi minden akaratával, minden tehetségével. A Hitelben így fogalmaz: „… nagy becsületünkre válik, ha bebizonyítjuk a világ előtt, hogy lemaradni nem tudunk…”

Ezeket a gondolatokat akartam megosztani önökkel születésének 226-dik évfordulóján, és ezekkel a gondolatokkal tisztelegjünk gróf Széchenyi István emlékének ma a szülőháza előtt.