Dimény Imre - nekünk Imre bácsi - a Széchenyi Alapítvány kurátora volt és több évtizeden keresztül segítette az alapítvány munkáját bölcs tanácsaival. Ismerője volt gróf Széchenyi István életművének és munkássága tükrözte a legnagyobb magyar elveit, törekvéseit.
2017. március 31-én kilencvenötödik évében kísértük őt utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
Dr. Nagy István parlamenti államtitkár búcsúztató beszéde állítson itt Imre bácsinak - a Széchenyi-tisztelők számára - emléket.
hirdetés
Tisztelt Gyászoló Család! Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!
Szomorú tisztem, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Kormány nevében végső búcsút vegyek Dr. Dimény Imre Széchenyi-díjas agrármérnöktől, akadémikustól, egykori mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztertől.
A magyar mezőgazdaság és agrártudomány kiemelkedő egyénisége a háromszéki Komollón, egy 16 gyermekes családban látta meg a napvilágot 1922-ben. Édesapja csak négy elemit végzett, mégis rendkívül olvasott és tájékozott ember volt. Ennek is köszönhető, hogy harmadik gyermeke 1944-ben a nehéz anyagi körülmények ellenére a Kolozsvári Gazdasági Akadémián okleveles gazda, majd egy évvel később az egyetemi rangú kolozsvári mezőgazdasági főiskolán okleveles mezőgazda diplomát szerezhetett. Ezt követően több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar agráriumot, egészen haláláig.
Az első három évtizedben a mezőgazdasági igazgatás különböző területein tevékenykedett. Gazdasági felügyelő volt Nagylétán – a mai Létavértesen –, majd 4 év múlva Berettyóújfaluban a Bihar Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság előadójává nevezték ki. 1950-ben a Gépállomások Szabolcs-Szatmár Megyei Központjának főagronómusa lett.
1951-ben került Budapestre, a Földművelésügyi Minisztériumba, a Gépállomások Főigazgatóságára, ahol előbb osztályvezető, majd főosztályvezető-helyettes volt. 1954-ben a Hajdú-Bihar megyei Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatójává nevezték ki, 1955-ben pedig ismét Budapestre helyezték osztályvezetőként az Országos Tervhivatal Mezőgazdasági Főosztályára. 1960-ban lett az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, majd 1963-tól három évig osztályvezetőként dolgozott a mezőgazdasági osztályon.
1967-ben jött létre a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a mezőgazdasági reform folyományaként a Földművelésügyi és Élelmezésügyi Minisztérium, az Országos Erdészeti Főigazgatóság és az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal összevonásával. Hatáskörébe tartozott az erdő- és mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az erdészet és az elsődleges faipar, a földmérés és térképészet, valamint a földnyilvántartás. Feladata volt a fejlesztési irányok meghatározása, a gazdasági célkitűzések megvalósításához szükséges eszközök kialakítása, a tudományos kutatás és szakemberképzés feltételeinek biztosítása. E minisztériumnak volt első vezetője Dimény Imre.1967-től kezdve, több mint 8 éven keresztül töltötte be a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszteri posztot. Elképzelései nyomán forrt össze élelmiszer gazdasággá az agrártermelés és az élelmiszeripar.
Ahogy akadémiai székfoglalójában fogalmazott: minden beosztásában az elmélet és a gyakorlat összehangolásán fáradozott.
Az általa képviselt agrárpolitika – a termelési biztonságot, az anyagi érdekeltséget szem előtt tartva – a műszaki fejlesztésre alapozott. Zászlóvivője volt a mezőgazdaság gépesítésének. A gépberuházások támogatásával meggyorsította a műszaki fejlesztést, lendületet adott a hazai mezőgépgyártásnak. Intézkedéseivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gépesítés színvonala egyes területeken megközelítette az akkori fejlett mezőgazdasággal rendelkező nyugati országok szintjét. A termelésben mind meghatározóbbá vált a rendszerszemlélet, a nemzetközi integráció pedig lehetővé tette a hatékony műszaki fejlesztést, a mennyiség növelése mellett a minőség javítását.Ebben az időszakban jött létre a teljes agrárvertikumra a hatósági minőség ellenőrzés intézményrendszere.
Széles látókörű agrárszakemberként Dimény Imre – az akkori lehetőségekhez mérten – nyitott a fejlett világ agrártermelési tapasztalatai, technikája és technológiája felé. Nagy előrelépést jelentett a szocializmus idején, hogy az érdekeltség érvényelülését az áru- és pénzviszonyok közé helyezte. Ebben az időszakban vezették be a nagyüzemi eszközök kistermelőknek való bérbeadását, az állatok kihelyezését. Szabaddá vált az ipari tevékenység a téeszek és állami gazdaságok számára is.Irányítása alatt a mezőgazdaságban és ezen belül a kertészetben sorra alakultak a termelési rendszerek.
Miniszterként messzemenően támogatta kutatásfejlesztési eredmények gyakorlati bevezetését. Az agrár felsőfokú intézmények fejlesztésében 1961 óta vett intenzíven részt. Jelentős szerepe volt az agráregyetemek és főiskolák 1970-es években történt nagyarányú fejlesztésében. Kezdeményezője volt az agrárfőiskolák egyetemekké való fejlesztésének.
A magyar agrároktatás iránti elkötelezettsége későbbi életútjában is megnyilvánult, hiszen az államigazgatásban eltöltött, eredményes évtizedek után az igazi kiteljesedés a tudomány és az oktatás területén következett be. Mindennél fontosabbnak tartotta a tudás és a tapasztalatok átadását.
Kollégái, tanítványai szerint mindig közvetlen és segítőkész volt. Az emberek megítélésében a szaktudás volt számára az elsődleges mérce. Megbízott munkatársaiban és messzemenően támaszkodott rájuk. Hazaszeretetének és fáradhatatlanságának egyik kézzelfogható bizonyítéka, hogy 1987-88-ban elvállalta a Széchenyi Társaság elnöki tisztét, és az ezzel járó feladatokat, amely a rendszerváltozás előtti időszakban sok nehézségen átsegítette az akkor alakult középutas társaságot.
Dimény Imre életcéljának tekintette Magyarország, a magyar agrárium felemelését, élete végéig ennek jegyében tevékenykedett.Elkötelezettsége, hatalmas tudása, embersége példa lehet a mai utódok és a jövő nemzedék számára is.
Nyugodjék békében!
|
