Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2020-07-02 07:25

A Széchenyi Gimnáziumban Akkad Salma nyerte el a Diákok Széchenyi Díját

|

Az Újbudai Széchenyi István Gimnázium nyelvi előkészítő osztályának a tanulója lett a kitüntetett.
Akkad Salma 5 éve az Újbudai Széchenyi István Gimnázium nyelvi előkészítő osztályának a tanulója. Nem magyar anyanyelvűként sokat és szorgalmasan tanult általános iskolás kora óta, hogy a magyar nyelvet, kultúrát megismerje és ezen a nyelven tudja folytatni magas szinten tanulmányait.
Salma kíméletlenül hajtja magát, amíg el nem éri a kívánt célt. Ennek köszönhetően évről-évre folyamatosan és látványosan fejlődött az iskolai tanulmányokban, a tudásában. A tervei a kezdetektől fogva a humán tantárgyakra irányultak. Már általános iskolás korában eldöntötte, hogy ügyvéd szeretne lenni. Motivációként részben családi hátterét emelte ki. Négy öccsét gondozza és neveli kicsi koruktól fogva, felelősségtudatát ez is erősítette.

Tanulmányait a 11. évfolyam kivételével, ahol 4,9 volt az átlaga, kitűnő eredménnyel zárta minden évben. Ez lehetőséget adott arra, hogy a XI. kerület ösztöndíj programját, emellett a Stádium Alapítvány ösztöndíját több alkalommal elnyerje. Angol nyelvből nemzetközi IELTS nyelvvizsgával rendelkezik, tervei között szerepel német nyelvből is nyelvvizsgázni.

Aktív tagja a gimnázium közösségének, a Diákönkormányzat tagja volt 3 éven keresztül. Több iskolai tanulmányi versenyen is indult szép eredményekkel, mint például német fordító és országismereti verseny, angol fordítási és ismeretszerző verseny. Emellett a tavalyi iskolai szónokverseny győztese is volt. Iskolai rendezvényeken többek között évnyitón, ünnepélye-ken, szalagavatón konferálásával, versmondásával kivette a részét az ünnepségek színvonalas lebonyolításában.

Iskolán kívül önkéntes munkában rendszeresen segít gyerekeknek a tanulásban különböző civil szervezetek szervezésében, emellett szokott mesét olvasni beteg gyerekeknek kórházakban is. Nagyon büszke arra, hogy tarthat angolul egy előadást a TED nemzetközi konferencia keretében.

A tanulás mellett a zenével foglalkozik nagyon elmélyülten, már 11 éve magas szinten hegedül, több nemzetközi versenyen is indult. Hobbija a fotózás, szeret sportolni is, 2 éve jár boksz edzésekre.
Továbbtanulási terve, hogy ügyvéd legyen, mert szeretne segíteni hátrányosabb helyzetű országok fejlődésében. Egyetemi tanulmányait Nagy-Britanniában képzeli el, több egyetemen tovább jutott a szóbeli fordulón. Van több olyan egyetem, ahová már felvételt nyert, de szükséges még a sikeres érettségi vizsga.





Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Csornán Varga Zétény lett díjazott »
  • Kovács Dorottya nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Kenese Luca Sára kapta a Széchenyi Gimnáziumban a Diákok Széchenyi Díját »
  • Jakab Zsóka kitüntetése »
  • Kőbányán Balázs Fanni nyere el a Diákok Széchenyi-díját »
  • A Széchenyi Gimnáziumban Akkad Salma nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Csornán Simita Márk lett a díjazott »
  • Szaluter Patrícia (SZIG) 2017-2018 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Sütő-Nagy Sára kitüntetése »
  • Weisz Gerda a bonyhádi díjazott »
  • Gebei Katalin (SzIG) 2013-2014 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Nier Máté a BONI 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Családi Vivien a Csornai 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Rudi Soma a Zugló 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Tim Gergely a kőbányai iskola 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Asmon Stella SzIG 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Kiss Viktória SzIG 2011-2012 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    01 02 03 04 05 06 07
    08 09 10 11 12 13 14
    15 16 17 18 19 20 21
    22 23 24 25 26 27 28
    29 30 01 02 03 04