Kinek készült az új Széchenyi-kiállítás Nagycenken?

Szeptember 21-én nem tudtam résztvenni a múzeum új kiállításának avatásán, de október hónapban felutaztam, hogy megnézzem a beharangozott nagy attrakciót. Barátaim figyelmeztettek, hogy csalódás fog érni.

Nem csalódás ért, hanem döbbenet. Három órát töltöttem a múzeumban, hatszor jártam végig a termeket, hogy majd csak megértek az egészből valamit, de nem jutottam közelebb a rendező koncepciójához. Azóta töprengek, gondolkozom, hogy kinek is készült az új kiállítás, de nem jut eszembe semmi.

Akikhez kellene, hogy szóljon, azoknak néma marad. Az érdektelent nem érdekli és itt a kör bezárult.

Lehetett volna korszerű kiállítást létrehozni, mely a „kütyünyomkodó” diákot megfogja azzal, hogy a technika segítségével, virtuálisan, fentről végigjárja a Tisza szabályozási munkálatait, lemehet az Al-Dunára, megnézheti az akadémia és a Lánchíd építését, majd okos telefonjával rákapcsolódhat a múzeumi vonalra és magával viheti azt a részt, mely megérintette a Széchenyi életműből.

Nagyon sok mindent lehetett volna a hagyományos kiállítással is kezdeni, hisz az alapok megvoltak, csak fel kellett volna újítani a kornak megfelelően. Az új kiállítás nem terjeszt ismeretet, nem gerjeszt érzelmet, csak bosszúságot. Számomra ez a kiállítás, mintapéldája a tudatos rombolásnak.

A 2016-os Széchenyi-emlékév a múzeum leépítése ellenére sikeresnek mondható. Megjelent a Hitel mai magyar nyelven, Buday Miklós és csapatának köszönhetően.
Megemlékezések, ismeretterjesztő előadások történtek országhatáron belül és kívül, mely események az Országos Széchenyi Kör, a Széchenyi Alap, a Széchenyi Társasághoz és sok  szervezethez köthetők, akikre hatott a civil Széchenyi-emlékbizottság Felhívása.

Végül, ha marad a jelen múzeumi állapot, akkor Széchenyit és szellemét a könyvek lapjai közé száműzik, ahonnan majd pár elvetemült megszállott próbálja kiszabadítani azzal, hogy átírja mai magyar nyelvre a Világot, hogy kézbe adja az olvasónak, lelki épülésére.

De ez csak remény. A HITELRE is 186 évet kellett várni.

Újra olvasva a fentieket, meggyőződésem: nem pár ember véleménye találkozik az enyémmel az új kiállítás ügyében. Kötelességemnek érzem szólni, hogy a kiállítás nem szolgálja azt az ügyet, amiért létrehozták.

Hát én most szólok.

Egervölgyi Dezső