http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2016-11-16 16:17

Emlékmű a szlovákiai magyar szórványban

|

Széchenyi Istvánnak állítottak emlékművet a Nyitra melletti Zobor-vidéken, pontosabban egy szórvány településen Alsóbodokon.
November 15-e Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napja egyben a Magyar Szórvány Napja is. Ezen a napon különös figyelmet szentelünk azon közösségeinknek, amik a tömbmagyarságtól leszakadó szórvány területeken élnek.

Dr. Rubovszky András a Széchenyi Társaság főtitkára a következőket mondta, amikor a kapcsolat létrejöttéről érdeklődtünk:

"A Széchenyi-emlékbizottság fehívását kiosztottam egy Felvidéken tartott rendezvényen, és  az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola alapítója Paulisz úr ennek hatására jelentkezett nálunk, hogy szeretne az évforduló rendezvényeihez egy emlékmű állításával csatlakozni."

 

Dr. Cserháti László a Széchenyi Társaság alelnöke az avatás előtt a „Széchenyi, a testnevelés apostola, a testi és lelki egészséges nemzetért” című előadásában összefoglalta a Legnagyobb Magyar neveléssel, testi neveléssel összefüggő, műveiből, naplójából idézett gondolatait, megállapításait, amelyek mutatják, hogy Széchenyi számára a legfontosabbak közé tartozik a jövő nemzedék nevelése, hiszen az a nemzetépítés alapja.
Az előadás a testnevelési gondolatokra ráépülve mutatta be azokat a sportokat /lovaglás, lóversenyzés, vívás, lövészet, evezés, turistáskodás, gyaloglás, úszás, labdázás/teniszjáték, vadászat, kopóval való vadászat, azaz kopászat, korcsolyázás, vitorlázás, sakk / amelyeket gyakorolt, anyagilag is támogatott, közöttük azt is, amelynek hazai megteremtése kifejezetten neki köszönhető (evezés).

 

A Széchenyi Társaság Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész domborművét adományozta az alsóbodoki magániskola parkjában létesített emlékműhöz. Az avatásra a Magyar Szórvány Napon ragyogó napsütésben került sor. A rendezvényről a Felvidék Ma portál számolt be, amely itt olvasható>>