http://www.szechenyiforum.hu Nyomtatás
 
2015-03-28 18:04

Hungarikumok Amerikában

|

Felhívást kapott a Széchenyi Alapítvány, mint a „gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka” című hungarikum kezelője a Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálytól, hogy vegyünk részt hungarikumunk bemutatásával az amerikai Hungarikum kiállításon, amely Hrivnák Tünde fiatal divattervező – a ByMe design márka tulajdonosának – turnéjával párhuzamosan kerül megrendezésre.

A Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya támogatja Hrivnák Tünde a ByMe design márka tulajdonosának Hungarikum kiállítással egybekötött amerikai körútját.


A fiatal divattervező nem először mutatkozik be az amerikai magyar közösségnek illetőleg az amerikai közönség számára, hiszen két évvel ezelőtt a Washingtonban megrendezett Smithsonian Folklife Festival-on óriási sikere volt az általa tervezett kalocsai és matyó hímzésmintákkal készült ruhakollekcióknak.

A mostani rendezvény-sorozat célja, hogy az amerikai magyarság minél jobban megismerje a hungarikumokat, közte a kalocsai és mezőkövesdi népművészeti motívumokat, illetve e hagyományőrző minták mindennapi életben való viseletét.

Az esemény rendkívül jó alkalmat teremt a hungarikumok népszerűsítésére a tengerentúlon, ezért a divatbemutatók mellett tervezzük a hungarikumok bemutatását és kiállítását. A rendezvény magas színvonala és kiemelt fontossága miatt szeretnénk a segítségét kérni abban, hogy biztosítson számunkra magyar, vagy kétnyelvű (magyar-angol) szóróanyagot, melyet eljuttatunk az amerikai rendezvény egyes helyszínekre.

A road show 2015. április 28-tól május 15-ig tart, melyet Washington, New York, Sarasota és Miami állomásokon rendezünk. Az első rendezvény 2015. május 1-én Washingtonban megrendezésre kerülő Magyar Bál, (Sheraton Premier Hotel) ahol kb. 200-250 fő lesz jelen, köztük diplomaták, az üzleti élet és a közélet prominens személyiségei.

A nyomtatványokat, kiadványokat kérjük a Hungarikum Főosztályra szíveskedjenek eljuttatni 2015. április 15-ig személyesen, vagy postai úton.

A MI HUNGARIKUMUNK MEGJELENÉSE ÉRDEKÉBEN BECSOMAGOLTUNK
1000 SZÍNES SZÓRÓLAPOT ÉS
1000 SZÉCHENYIT ÁBRÁZOLÓ KÉPESLAPOT.