
A Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány (PTFA) a helyi értékeket középpontba állító Bakony Expón standot üzemeltetett. Alapítványunk részben a megye határain túl is bemutatták a magyarság elismert kincseit, a hungarikumokat, így itt is szerepelt gróf Széchenyi István Szellemi hagyatéka.
Az Első Bakony Expo forgatagában Dr. Horváth Zsolt tájékoztatója szerint a Márton napot megelőző hétvégén megrendezett, több ezer látogatót vonzó Bakony Expo kiváló alkalom volt arra, hogy alapítványunk népszerűsítse honi értékeinket. A helyi termelők, kézművesek és vendéglátók pultja mellett felállított Hungarikum Pont nem valósulhatott volna meg a nemzeti értékeket gondozó szervezetek, önkormányzatok és vállalkozások felajánlásai nélkül. Segítségüknek köszönhetően közel 25 értékkel ismerkedhettek meg a látogatók. Standunkon büszkén mutathattuk be – a teljesség igénye nélkül – Veszprém megye büszkeségét, a Herendi Porcelánt, a gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról készített kiadványokat, vagy a szikvízkészítés napjainkban is íródó sikertörténetét feldolgozó könyvet és a solymászatot, mint élő emberi örökséget – utóbbi talán a leginkább látványos „attrakciónk” volt, hiszen egy helyi solymászt, Kohár Lászlót is meghívtuk, aki madarával együtt érkezett. Míg a Veszprém Aréna küzdőterén népi hagyományőrző egyesületek járták a táncot, addig a Hungarikum Pont kivetítőjén megelevenedett a táncház módszer gyakorlatban történő elsajátítása, s sok minden más is. A pultunknál tapasztalt érdeklődés talán azt mutatja – jó irányba tart közös tevékenységünk, az értékek felismerésére, megismertetésére és óvására irányuló munkásság, mely szemléletnek köszönhetően maga az első ízben megrendezett Bakony Expo is megvalósulhatott.
|